Bartha Ágoston

A MAGYAR NÉPZENÉRőL
(SZUBJEKTÍV ISMERETTERJESZTő)


Előrebocsátom, hogy ez az írás a magánvéleményemet tartalmazza. A népzenész életformában 1980 óta összegyűlt ismereteimnek és gondolataimnak adnék itt hangot. Célom az ismeretterjesztés és azon keresztül a műfaj megszerettetése. Budapest 1998.12.12


Tartalomjegyzék:

 1. Kezdetben vala
 2. Harmóniafejlődés
 3. Elpuhulás
 4. Városiasodás
 5. Ki a szerző?
 6. Virágos rét
 7. Hangszerek
 8. Hangszeregyüttesek
 9. Kölcsönhatások
10. Mai eredetiek
11. Feldolgozók
12. Cigányzene
13. Az üzenet


1. Kezdetben vala

Kezdetben vala az ősállapot, amikor a népzene fogalma ismeretlen volt. Szinte mindenki zenélt. Ha nem hangszeren, hát énekelt jó vagy rosszkedvében, munka közben vagy az akkor szokásos összejöveteli alkalmakkor. Egyszerű hangszerek voltak, tehát bárki próbálkozhatott. Ez időben az egyszerű emberek mulatságait kis létszámú társaság kísérte, általában sípok és ritmushangszerek domináltak. Sok száz évvel a hangerősítés kora előtt nyilvánvaló módon a hangszerek és az előadási technikák hangosak lehettek az akkori civilizálatlan körülményeknek megfelelően. A mai EGYSZÓLAM vagy a ZURGÓ zenekarok játszanak ilyen zenéket. A furulya hangját például úgy lehet hangosabbá és ritmikusabbá tenni, hogy fúvás közben bele is "dürmögnek". Ritmushangszer bármi lehet amit megütve megfelelő hangot ad. Reprezentálói a dob és a Keleti- Kárpátokban található Gyimesben ma is használatos ütőgardon. Táncban a ritmus az elsődleges. Ha azzal baj volt, elhajtották a zenészt. Nem volt sajtó, ami a rosszról is bebizonyítja hogy jó, pillanatnyi érdekek szerint. Rögtönítélés volt. Jó esetben nem hívták többet, rosszabb esetben a hangszertörés vagy a verés volt a kritika, de előfordult haláleset is. A dallamokat kezdetben uniszólóban adták elő. Oktávpárhuzam előfordulhatott, de semmi tercelés vagy akkordkíséret. Ezek később jöttek divatba. A harmóniák hajnala akkor jött el, amikor a kísérő ritmushangszernek is konkrét zenei hangja kezdett lenni. Ez a hang mindig végigkísérte a zenét, és meghatározta a hangnemet. Természetesen eleve beszűkítette a lehetőségeket, mert csak azokban a hangnemekben lehetett játszani, amit a ritmushangszer hangmagassága lehetővé tett. Ez hatalmas lépés volt a zenei fejlődésben és egyben visszafejlődés a dallam szabad hangnemi szárnyalásában. Képzeljük el, hogy innen számíthatjuk a többszólamúság kezdetét. A mindig ugyanazon a hangmagasságon szóló ritmuskíséret adja az egyik szólamot. A felette lebegő és gyakran az alaphangra visszatérő valóságos dallam pedig a másik szólam. Mivel az alaphang mindig szól, pillanatról pillanatra más és más hangközöket hallhatunk.
Képzeljük még hozzá, hogy a legrégebbi dallamok csak 5 fokú skálát használták, mint népdalaink legarchaikusabb rétege, gyermekdalainkról nem is beszélve. Nagyon kevés nép emlékezetében maradt meg annyi a régmúlt idők zenéjéből, mint nálunk. Az ötfokú tehát pentaton dallamokból csak úgy árad a tiszta erő. Érthető, magával ragadó, semmi mesterkéltség. Emberi. ősemberi. Ne nézzük le az 5 hangból építkező dallamokat. Az csak csontváz. Zenei oktatásunk súlyos hibája, hogy az akadémián is kötelező minden végzettnek ismerni 100 azaz száz ilyen csontvázat. Csak a csontvázát. El kellene mélyülni az azok által hordozott élet mibenlétében, díszítményekben, a szövegekben, a hangsúlyozásban, általában az ELőADÁSMÓDBAN. Bátran állíthatom, hogy az semmi, ha valaki fejből száz dallamcsontvázat lezongorázik. Kevés rettenetesebb élmény van annál, mint egy tábortűznél az elhivatottság könnycseppjeitől nedvesedő énektanárnő operaházból ismert éneklési stílusban előadja, hogy "A csitári hegyek alatt"...
Hamis koncepció a klasszikus énekstílust ráerőltetni ezekre a dalokra akkor is, ha Kodály és Bartók nevét emlegetik. Fenti urak érdemei elévülhetetlenek a népzenegyűjtés terén. Mesterműveik is kiállták az idő próbáját. Népzenei ihletésű feldolgozásaikból mégis hiányzik a magától értetődő tiszta erő, ami legalábbis engem a népzenéhez vonzott. Mivel emberek, ők is tévedhettek a sugallt előadási stílus tekintetében. Talán épp ezt hivatott helyreigazítani az utóbbi évtizedek táncházmozgalma. Gondoljunk arra, hogy Bartók és Kodály műveiben nem tükröződnek a népzene hangszerjátékban megnyilatkozó jellegzetességei. Kodály komponálás vagy zenekari próbák közben kikérte jó nevű hangszeresek véleményét az adott szólam lejátszhatóságáról. Ha lejátszhatatlannak ítéltetett, ráhagyta a hangszeresre amit magától oda játszana. Így járt Tarjáni Tóth Idával is egy cimbalomszólammal kapcsolatban, pedig Ida akkor még csak tizenéves tehetséges leányka volt.

2. Harmóniafejlődés

Ott tartottunk, hogy a dallam szólama mellett megjelent egy másik szólam, az alaphangon hallható ritmuskíséret. Később megjelentek olyan hangszerek, amelyeken a dallam mellett mindig szól az a bizonyos alaphang. Ilyen például a duda vagy a tekerőlant. Ez legalább ezeréves történet. Mindkét hangszeren a dallam és az alaphang mellett megoldott a ritmuskíséret is. Mondják, hogy egész zenekart helyettesítenek többfunkciós képességük miatt. Érdekes, hogy vannak helyek, ahol egészen az ötvenes évekig napi használatban maradtak ezek a hangszerek. A duda Írországban vagy Skóciában, a tekerő pedig épp idehaza a Csongrád környéki tanyavilágban. Maradjunk csak a dallamjátszó hangszereknél. Mondjuk vegyünk két hegedűst. Az biztos, hogy nem pont egyforma tudásúak vagy tehetségűek. Természetes, hogy a jobb fog dominálni. A másik, különösen ha kezdőbb, a dallam egy kezdetleges változatát fogja játszani nagyon ügyelve a helyes ritmusra talán éppen a "kritikától való félelemtől vezéreltetve. Ennek a játékmódnak a legprimitívebb formája, ha a dallam, tehát a tánc ritmusában csak az alaphangot ismételgeti. Mivel ez így hosszútávon elég unalmas, előbb- utóbb kísérletezni fog. Megpróbálja jobban megközelíteni a dallamot, de megtartja a tánchoz elengedhetetlenül szükséges ritmust. Muszáj neki, mert különben jön a kritika. Így hamar kialakul egy a dallamra hasonlító ritmuskíséret, ami egyben a második szólam. Már a valóságos kétszólamúságnál tartunk. Egyszer csak valakinek eszébe jut, hogy lehet egyszerre a kísérőhangszeren két húrt is használni. A hangszer így nagyobbat szól. A közönség díjazza. ők lesznek a legnépszerűbbek. Ezt hallva mások is így játszanak. Innen már egyenes út vezet a bőgőig, a basszust játszó dallamhangszerig. Szerintem így alakulhatott ki a vonós zenekar. A dallamot kísérő ritmikus akkordkísérő a kontrás vagy brácsás. Kezdetben csak duplahangokat fogott. Azon belül is kvinteket vagy kvartokat. Ezek a könnyű fogások. Kialakultak a modális-dúros, majd sokkal később a mollos és funkciós kíséreti módok is. A korai dúros modális kíséreti módra legjobb példa a PALATKAI vagy a SZÁSZCSÁVÁSI zenekar. Mindkettő Erdély szegényebb, egyben elszigetelt falvainak zenekara. Úgynevezett háromhúros kontrát használnak mégpedig kettőt. Lényegük, hogy csak és kizárólag dúrhármasokat játszanak egyszerre három húron. Két hegedűs nyomja a dallamot oly iszonyú erővel, hogy a bal fülükre nagyot vagyis kicsit hallanak saját játékuktól. Nem csoda, hiszen E-húr helyett gitár H-húrt tesznek fel, ami egy vastag drót a hegedő legvékonyabb húrjához képest. Mindkét kezük technikailag maga a tökély. Zseniális vonókezelésük lenyügözően ritmikussá teszi játékukat, amit a balkéz díszítése még jobban kiemel. Palatkán a bőgős egyetlen húron játszik vagy inkább ritmust nyilatkoztat ki. A kontrások a zenéhez jól alkalmazkodó ritmusokat nyomnak úgy, hogy a két, esetleg különböző ritmus egy lendületes és energikus kíséretben találkozzon a hallótartomány közepén. A zenéjük csupa aszimmetria. Ha az embert körülállja egy ilyen zenekar, és az ő számát játssza csak neki, akkor bátran a mennyekben érezheti magát bárki. Nem is teszik ingyen. Szörényi Levit is elvitték egyszer oda. Gondolom nem feledi soha. Ez a zenekar a múlt egy darabja a mai világban. Úgy tudom, eddig három CD-jük jelent meg. Eddig egyedül ők kaptak nyíltszíni tapsot az azóta megszünt Tilos az Á -ban. Különben nem ismerik a kottát és a betűket sem.


3. Elpuhulás

A zenei fejlődés egy bizonyos pontján, mondjuk 300 éve tehát megjelentek a moll akkordokkal kísért dallamok. A moll szó egyik értelme, hogy "LÁGY". A zeneértők tudják, hogy az ilyen akkordban az alaphang és a kvint mellett nem a nagyterc, hanem a kisterc szólal meg lágyabb hangzást előidézve. Szinte bármely dallamot beskatulyázhatunk dúros (keményebb) vagy a mollos (lágyabb) kategóriába. Mollos dallamok is lekísérhetők dúros kísérettel. A melódiák hangnemi gazdagságukat tekintve legalább ezer évvel megelőzték a kíséret hangnemi alkalmazkodását. Tehát sokáig mollos dallamokat dúrosan kísértek. Ez az úgynevezett régizenében is tetten érhető. A korábban említett PALATKAI és SZÁSZCSÁVÁSI zenekar, de a SZÉKI-ek és még sokan mások a mai napig is így harmonizálnak. Mindezt ösztönösen teszik. Érdekes megfigyelés, hogy először a gazdagabb tájak falvaiban kezd terjedni a mollos melódiák mollos, tehát zeneelméletileg helyes kíséreti módja. Ez a jelenség a rádió és a gramofon térhódításával magyarázható. A zenészek kezdenek fejlettebb városi zenét is hallani. A tehetségesebbek mindigis fogékonyak az új, ráadásul a hallhatóan jobb kíséreti módra. A falusi táncmulatságokon maguk a táncosok sokáig megkövetelték még a keményebb hangzást hordozó dúros kíséretet. Természetesen nekik fogalmuk sincs a dúr és a moll közötti különbségről. Valami oda nem való dolgot hallanak, amit szóvá is tesznek. Jól ismerem Csángálót, a SZÁSZCSÁVÁSI zenekar kontrását. Csak dúrokat játszik. A faluba úgy tizenakárhány éve vezették be a villanyt. Állandóan nyaggat engem, hogy mutassam meg neki azokat a szép újabb fogásokat, mert neki nagyon tetszenek azok. Komoly dilemmáim egyike, hogy mi tévő legyek ezügyben.
A kíséret mindinkább követni akarja a melódiát. Teszi ezt annyira, hogy különálló szólamként is szeretné megállni a helyét. Így alakulhatott ki az úgynevezett funkciós akkordkíséreti mód. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy van egy törvényszerűség, amely meghatározza bizonyos keretek között, hogy egy adott akkord mely akkordok felé ágazhat el, tehát mely irányban lehet helyesen folytatni a kíséret akkordfüzérét. Mindezt maga a kísérendő melódia vezérli. Több lehetséges megoldás is létezik a kiserő zenei képessége, ötletessége és nem utolsósorban a tradíciók által engedett mozgastér határain belül. Minél komplikáltabb a kíséret, annál individuálisabb is egyban. Belátható, hogy ilyen körülmények között nehéz dolog két individuálisan kísérő brácsás gondolkodását egyeztetni. Ha csak dúrokat fognak, az könnyebb eset, hiszen abból összesen 12 darab létezik. Azt még össze lehet gyakorolni és meggyőződésből tiszta erőből együtt lehet harsogni. A hangilag komplikált kíséret ezért csak egy brácsást enged meg. A mollos (lágyabb) kísérő egyedül marad, ami hangerőcsökkenést eredményez. Az újabb korok népi zenekarai tehát a második brácsás helyett újabb hangszeren játszó zenészt hívnak, aki újabb szólamot hoz. ő tovább fejleszti és egyben finomítja, bonyolítja az összhatást. Mindent összevetve az újabb korok népzenéi egyre cizelláltabbakká, lágyabbakká is válnak egyben.

4. Városiasodás

Minden falunak más kultúrája, más zenéje, más zenekara volt. Ezzel a mai napig szembesülhetünk erdélyben, ahol eldugott közeli falvakban is eltérő dallamvilágot és játékmódokat lelhetünk fel. Volt falunként egyfajta közízlés, amelytől nehezen lehetett eltérni. A dallamkincs csak nagyon lassan változott. Új melódiákat csak a hazatérő katonák és más faluból beköltözők hoztak magukkal. Ezek közül a jobbak slágerekké váltak, a zenészek hazai stílus szerint módosítottak rajtuk valamit és így szépen beépültek a köztudatba. A városiasodással gyökeresen új helyzet állt elő. A dolog természeténél fogva a különböző emberek különböző mikrokultúrát hoztak magukkal. A sok stílus összekeveredett egymással. A legtehetségesebb zenészek tudták csak megtanulni a hatalmas "új" repertoárt. Nem tartotta őket tovább kordában a falu zenei konzervatívitása. A zene gyorsan és öntörvényűen fejlődött tovább. Sok hangszer, több szólam, újszerű megszólalás. Így alakultak ki a mai értelemben vett vendeglátós cigányzenekarok. A legjobbak komolyabb zenei tanulmányokat is folytathattak, megteremtve ezzel a még finomabb előadásmódok elsajátítását. Ez lényeges pont a "népzene" fejlődésében. A kikupálódott híres cigányzenészek kezdték lenézni a falvakban maradt korábbi kollégáikat, ugyanakkor azok a falun maradt zenészek, akik hallottak városi cigányzenét, nagy elismeréssel beszéltek roluk. Így van ez a mai napig. Gyűjtéseim során minden falusi zenésznek valamilyen magyarnóta volt a kedvence. Lehet, hogy Kodálynak nem tetszene, de attól még ez így van. Sokszor nagyon rosszul, sok hibával adják elő ezeket a számokat, de a lelkükből jön. Ha elkezdenek ilyesmit játszani, alig lehet őket leállítani. Legyen falusi vagy városi egy zenész, az biztos, hogy kiszolgálószerepben maradtak. Meg kellett felelniük a régi vagy a kialakuló új közízlésnek. Ez közös maradt a sorsukban.

5. Ki a szerző ?

Hallgatjuk a dallamokat. A szakmabeliek ismereteik alapján elég nagy biztonsággal meg tudják állapítani, hogy mely dallam írott és melyik népzenei eredetű. Nem kis feladat olykor ezt a kérdést eldönteni. A népzene sok zeneszerzőre olyan mély benyomást tett, hogy műveik néha teljesen átveszik az eredeti zenére jellemző fordulatokat. Ha egy ilyen művet eredeti közegben lakó zenészek hagyományos hangszereken adnak elő, nehez a döntés. Mindez fordítva is megtörténhet. Gyakori eset, hogy írott zenék folklorizálódnak. A szakmabeliek hatalmas könyvespolcok előtt nyilatkozva el is vannak foglalva a nehéz témával. Ezzel szemben a nép, az Istenadta nép egyáltalán nem törődik ilyesmivel. ő a szűrő szerepét tölti be. Hosszú idő alatt a rossz, ízléstelen melódiákat kipergeti emlékezetéből, a jókat pedig továbbadja az új generációknak. A legutóbbi időkig, vagyis a médiák megjelenéséig ez körülbelül így is történt. Azóta a műsorszerkesztők és az őket befolyásoló trendek döntik el, hogy miféle zene milyen arányban mehet át a különböző TV és rádiócsatornák sajtószabadságán.
Gondolkodjunk el egyetlen dallam sorsán! Marhaság úgy megközelíteni a kérdést, hogy ez a dallam népzenei, az pedig írott. Egy dallamot nem a nép ír amúgy csoportosan nekiülve. A szerző mindig egy konkrét személy. A pásztor egyedülléte hosszú napjaiban botja, furulyája farigcsálása közben dallamokkal is bíbelődhet. Javítgatja, aztán valamilyen közösségben el is énekli. Berecz András népdalénekesünk "Bú hozza, kedv hordozza" című könyvében szépen ír erről. Régi korok nótafái közös éneklésekkor nagy súlyt fektettek az új dalok megtanulására és a régiek mellett ezek tovabbadására is. Végső soron tehát minden létező dallamnak van szerzője. Engem speciel nem zavar, ha ismerem, vagy épp nem ismerem az elkövető nevét. Annyi a különbség, hogy a nép körében nem volt divat a kottapapír, vagy az egér. Azok az emberek nem pénzért, hanem tiszta jókedvükből, szivük parancsára voltak "zeneszerzők". Művükre nyilván büszkék lehettek. Gondolom eseményszámba ment vadonatúj dallal előhozakodni. A produktum sorsát pedig a minősége döntötte el. Még valami talán ideillő dolog. A cigányság nagyon régóta velünk élő, de tőlünk különböző népesség. Számukra szinte kizárólagos felemelkedési lehetőségként a zenészpálya kinálkozott. Éltek vele. Korábban a zenész egyertelműen kiszolgálószerepet játszott, vagyis az volt a legjobb előadó, aki "tövig" kielégítette a felhasználók igényeit. Ez elsősorban a megkívánt előadási stílust jelentette. A cigányzenészek nagyon tehetségesek voltak ebből a szempontból is. A megrendelő lelkületéhez tökéletesen tudták idomítani előadásmódjukat. A legjobbak így nagy elismertségnek örvendhettek. Életvitelük miatt gyakran szegénységben éltek, mégis volt egy bizonyos rangjuk a társadalomban. ők sok titok tudói, mulatságok szükséges és nélkülözhetetlen kellékei több száz éve. Az nem véletlen, hogy az intézményes agymosás ellenére a mai napig a kívánságműsorok 25-30 százalékban e stílust kérő leveleket kapnak.
Faluhelyen a legutóbbi időkig a népzenét a helybeli cigányzenekarok játszották. Hogy milyen fejlettségi fokra jutottak, az attól függött, hogy a falu mennyire volt gazdag környék, mennyire volt utak kereszteződésében és a helyi lakosság mennyire tartotta meg régi természetes igényességét. Ezek szerint megtalálhatunk ősi állapotú falvakat, ahol az elszigeteltség miatt nem oly jelentős a külső hatás. Erdélyben én is beszéltem olyan nénivel aki a falut, vagy annak határát sosem hagyta el. Nem volt frusztrált amiért nem látta még TV-n sem Amerikát. Viszont tudott sokszáz éneket, ismert minden gyógynövényt, mindenkit a környéken, emberi elképzelése volt a halálról és nem utolsó sorban önellátó. Email címe nincs.
A másik véglet mondjuk New York. De maradjunk inkább Budapesten. Ha nagyon megkaparjuk, nyomokban találunk még a környéken népzenét is ismerő cigányzenészeket, de ők is inkább a saját repertoárjukat játszák már. Arra van igény. Az a saját repertoár pedig gyakran tartalmazza filmsorozatok zenéit is. Egy moldvai népi trottyos, azaz fúvószenekar járt itt Budapesten. Nem nagyon ismerték az angol wc és a mosakodás fogalmát. ők a sok hazai zene mellett eljátszották nagyon büszkén a Dallas zenéjét is. Baromi hamisak. Szinte megcsúfolják a 12 diszkrét részre osztott hangskálát, de az ZENE volt. Ismét éreztem amit oly ritkán, hogy velük van az erő.

6. Virágos rét

A régi világban, az elszigeteltségben majd minden településnek sajátos kultúrája volt saját zenekarokkal. A magyar dallamkincs rendkívül gazdag. Érdekes, hogy a dallamok nagy része az elszigeteltség ellenére az egész nyelvterületen ismert. Ne gondoljunk azonban egységes előadásmódra. Minden tájon, azon belül minden településen kialakultak a sajátos variánsok, amelyek gyakran annyira eltérhetnek egymástól, hogy felületesen hallgatva nem is érzünk rokonságot közöttük. Ilyen megfigyeléseket valóban felkeszült népzenetudósok tehetnek nagy sikerrel. Egy dallam előfordulhat keservesként, hajnaliként, csárdásként, frisscsárdásként, a legkülönbözőbb férfitáncdallamként vagy egyszerűen énekként is. Lehetnek a variánsokban ritmusváltozatok, hangi eltérések, stb. Minden településen nagyon helyesen meg vannak győződve arról, hogy övék az eredeti változat. Jelen világunkban megtehetjük, hogy sok faluba eljárva élvezhetjük a százféle "virág" szépségét. Egyik helyen egy furulyás gyönyörű díszítésekkel pattogó ritmusban adja elő azt, amit 10 kilométerrel odébb egy énekes lassú dalként, érzelmekkel telítve mutat meg, az erdélyi mezőségen pedig nagyzenekaros előadásban gyönyörködhetünk benne.
Ez a példa egy dallamról illetve variánsairól szólt. A kíséreti sokféleség pedig abból adódik, hogy a különböző tájakon a zene különbözö fejlettségi fokon maradt fenn, illetve jelenleg épp ebben az állapotban tart. A muzsika is élő organizmus: állandóan változik. Mi egy pillanatnyi állapotában gyönyörködhetünk és örökíthetjük meg az utókor számára. Bármely település dallamkincse önmagában is hatalmas. Pont annyi, amennyi a helyi lakosságot bőségesen kielégíti. Mindenki megtalálja benne a saját "virágát", azaz mindenkinek megvan a nótája, amit rendes helyen ismer a zenekar, és ha a tánc alkalmával a zenekar elé kerül az illető, az a bizonyos dallam fog megszólalni. Ha uraság érkezik, le is zárják a táncot és neki húzzák. Az asztalozás pedig nem új találmány, csak épp nem a cigány ment körbe, hanem őt hívták oda az asztalhoz.
Egy sztori. Falusi cigányok beszélgetnek a klasszikus zenéről: "Az a Jehudi Menuhin nagy primás lehet. Állítólag a rádióban is gyakran basel. Hiába, mondja a másik. Asztalba meghalna.” Szóval az "asztalba" mindenki számát ismerni kell, úgy ahogy az illető szereti. Az idegennek az ismeretlen nótáját is. Ilyenkor a zenész nagyon figyeli az éneket, úgy, hogy másodjára már nagyjából helyesen, harmadjára tökéletesen vele játszik. Ennek a fajta igénynek azóta is kizárólag a cigányzenészek és a jazzisták tudnak megfelelni. Így virul a virágos rét.


7. Hangszerek

A 80-as években résztvettem egy tunéziai folkfesztiválon. Egy több emeletes betonépületben laktam együtt sok zenésszel. A földszinti lépcsőfordulóban volt egy "hangszer". Egy darab tömör fából kivájt ütős basszushangszer volt. Almérete 120x60 cm, felső mérete 40x16 cm, magassága kb. 80 cm lehetett. Fent egy kb. 30x10 centis rés tátongott. Ezen keresztül vájták ki az egész belsejét. Alakja és kinézete miatt hamar elneveztük tábori fapinának. Úgy kellett rajta "játszani", hogy a szemközti két nagyobbik oldalsó felületre egyidőben ököllel rá kellett somni. Döbbenetes hangja volt. A harmadikon csukott ajtók mellett a tálcán osszecsókolództak a közeli poharak. Ez a lényeg. Régi időkben hangerősítés híján maguknak a hangszereknek kellett megfelelő hangerőt biztosítani. A zenélés is fizikai munkának számított.

A magyar nyelvterületen elterjedt népi hangszerek és tuningolásaik:

Énekhang
A legelterjedtebb hangszer. Mindenki magával hordozza. Korábban úgymond, feszített gégefővel fejhangon énekeltek. Ez sokkal erőteljesebb és szikárabb megszólalást tett lehetővé. A magyar nyelvterületen MAGYARSZOVÁT erdélyi községben maradt fenn leginkább asszonyok énekeiben. Sokan törökös hatásnak mondják. Ha énekes lennék, sokkal többet írhatnék a témáról. Mint megfigyelő annyit mondhatok, hogy szabadabb és játékosabb volt a régiek előadásmódja az adott stílus keretein belül. Legjobb énekeseink Sebestyén Márta, Fábián Éva, Berecz András és az újabbak közül talán Agócs Gergő, de sokakat nem ismerek. Sok zenekar az énekest a szövegmondás miatt tartja. Legtöbbször hiányzik az a bizonyos sokat emlegetett kisugárzás.

Hatlyukú pásztorfurulya
Erős hangú síppal rendelkeznek. Játékosaik a ritmikát úgy tették erőteljesebbé, hogy fúvás közben beledünnyögtek vagy belemormogtak a ritmusnak megfelelően. A Dunántúlon ismeretes az úgynevezett semleges terc. Ez a tizenkétfokú skálában ismeretlen hang. Lényege, hogy a kisterc és a nagyterc közé esik. Ezért nevezik semleges tercnek. Ez a speciális hang egyes dunántúliak előadásában tisztán hallható. Legjobb furulyajátékosunk Juhász Zoltán, akit az énektanárja nem javasolt zenei pályára. Az EGYSZóLAM együttes tagja. Már több lemeze és sok elismert tanítványa is van.

Tilinkó, vagy tilinka
Moldvai egyszerű fúvóshangszer. Majdnem egy méteres cső, amelynek egyik végén van egy síp. A furulyáról ismert lyukak hiányoznak róla. A hangmagasságot két dologgal befolyásolhatjuk: Egyik a befúvás ereje, másik az, hogy a cső ellenkező oldalát befogjuk-e, vagy nem. Ilyen hangszerrel nem játszható el a teljes kromatikus skála, de a képezhető hangokból gyönyörű dallamok csalhatóak elő. Tavaszköszöntőket fújnak rajta, mert az előállításához ideális fűzfának épp akkor megfelelő az állapota.

A magyar duda
Állatbőr tömlővel fújtatott háromsípos fúvóshangszer. Pásztorok és egyéb magányos farkasok társa. Leghosszabb sípja a burdon vagy bordon síp. Egy mély "A" hangot ad végig a tonalitást és azzal a hangnemet meghatározva. A másik két síp a gyakran szépre faragott sípszárban található. Egyik a dallamsíp, másik a kontrasíp amely bizonyos ritmikai segítséget ad. A tömlő lehet kutyából, kecskéből vagy birkából. A bőrök ilyen célú kikészítése külön tudomány. Újabban gumimatracból is készítik, de az a tökéletes léghatlanság a belső páratartalom feldúsulása miatt árt a sípoknak. Itt említem meg Adorján Pityu duda hangú, alakú és terminológiájú szintetizátorát. Kamutömlőbe szerelhető elemes hangszórós és LINE OUT kivezetéssel ellátott hangszer. Nagy előnye, hogy állandóan tiszta a hangja. Lakótelepi gyakorlásra javallott. Legjobb dudásaink Ifj. Csoóri Sándor, Kozák József. Létezik egy formáció MAGYAR DUDAZENEKAR néven. A gyakorlatban sosem volt ilyen. Igaz a mondás, miszerint nem fér meg két dudás egy csárdában.

Tekerőlant, csúfnevén nyenyere
Gitártest alakú vonóshangszer. Három húr feszül egy kurblival hajtható fából készült korongra. A három húr közül az egyik a basszushúr. Funkciója megegyezik a duda burdonsípjával. Második a recsegőhúr. Ez átmegy egy piciny, de fontos fapöckön, amit recsegőnek neveznek. A kurbli tekerése közben, ha nagyot rántunk rajta, erős éles reccsenő hangot ad. Egy körön belül 4 ilyen ritmikai pont helyezhető el nagy találékonysággal. Ez adja a ritmust. A harmadik húr logikai hossza így hangmagassága egy húrt érintő billentyűsoron állítható. Magyarul kétsoros, azaz kromatikus billentyűkön lehet játszani a dallamot balkézzel, miközben jobbkézzel tekerjük a kurblit és ügyesen ritmizálunk is vele. Legjobb tekerősünk jelenleg Szerényi Béla, mellesleg mestereit is elhagyni képes korábbi tanítványom. A MAGYAR TEKERőZENEKAR 1989 óta működik. 2002-ig három CD lemezük jelent meg.

Citera
A legismertebb magyar pengetős hangszer. Régebben szinte mindenki játszott rajta. Kb 15-20 húrjából nagyjából 5 dallamjátszó húrja van. A többit zengőhúrnak mondjuk, amelyek megadják az alaphangot és a ritmikát. A dallamhúrok alatt húzódik az úgynevezett kotta, ami a gitárok bundozásához hasonlít. A bundozást teljes hosszban két részre osztották. Egyik az egész, másik a félhangoké a zongorabillentyűzethez hasonlóan. A citerazenekarok hangzását sokan nem szeretik, mert túl sok hangszer játszik együtt és kevés a zenei mozgásterük is. Nyilván sok legjobb citerás van. őket nem ismerem. Gács Tibor keszít jó hangszereket.

Koboz vagy kobza
A moldvai területen ismert lanttestű pengetős hangszer. Négy pár húrját többféle módon is hangolhatják. A rövid nyak fogólapján nem találhatunk a gitárhoz vagy citerához hasonló bundokat. Dallamot is játszhat, de a leggyakrabban a furulyát kísérő ritmus és akkordhangszer.

Doromb
Szintén moldvából ismert furcsa piciny pengetőshangszer. Erős fémkerethez rögzítenek egy nagyjából tíz centi hosszú, vékony, rugalmas, jól pengethető, keskeny fémlemezkét. A keret elkeskenyedő részét előről a fogakhoz illesztik, majd a fémszálacskát megpengetik úgy, hogy az a fogsorok között rezegjen. A megpengetett acélnak önmagában túl gyenge hangja van, ezért játék közben a fogak mögötti szájüreg pillanatnyi nagysága határozza meg a hangmagasságot. Műszaki nyelven ez a frekvencia modulálódik rá a hangszer saját rezonanciafrekvenciájára. Innen a kezdetleges szintetizátorhanghoz hasonlító jólismert efektus. A nagy erővel beszívott és kifújt levegővel jól ritmizálhatunk. Így nehezen elképzelhető, hogy régebben táncolni is lehetett ennek a hangszernek a hangjára.

Ütőgardon
Húros ritmushangszer. Olyan mint egy pattintott kőkorszaki cselló. Mind a 4 húrja egyforma D-re hangolt és félméteres, kb seprőnyél vastagságú verővel ütik. Primitív mivolta ellenére nehéz vele jól bánni, mert a ritmusok a tánchoz igazodva asszimetrikusak, valamint a bulik gyakran többnaposak voltak.

Hegedű-brácsa-bőgő
Megegyeznek klasszikus értelemben vett társaikkal. A népi gyakorlatban ritkán készítenek ilyet maguk. Hallottam már fiókból készült brácsáról eredeti alakját megtartva, de nem haraptak rá az ötletre egyöntetűen a hangszerkészítő mesterek. A zenészek maradnak tehát a modifikációk adta lehetőségek között. Elvékonyítják a hasat. Ez a kaparás. Hatására ideiglenesen megnő a hangerő. Hátránya, hogy az elvékonyított fa hamar elfárad és egyébként is sérülékenyebb. Rossz hangú hangszerek eladás előtti tuningja ez. Másik a húrokkal való manipuláció. Minden hangszeren előszeretettel használnak vastagabb húrokat. A szegényebb helyeken, ahol például hangszerbolt sem nagyon volt, maguknak készítettek húrokat drótból, miegymásból. A bőgőn általánossá vált a birka beléből font húr, melynek készítése nagy tudomány. Előnye, hogy könnyebb mint a fém, tehát hamarabb követi a vonó mozgását, illetve nagyobb rövid hangsúlyokat képes lekövetni. Ez a húrfajta elterjedt a jazzisták és a régizenészek köreben is. Van falu, ahol a basszuskíséret egyszerűsége lehetővé tette, hogy egyetlen húr legyen a hangszeren. Van bőgős, aki a háború óta esküszik a piros telefonzsinórra, amit a németek hagytak még ott. Azóta is olyat keres. Szászcsáváson pedig mindennapos dolog a bovden használata. Megteszi két húr is. A vékonyabb egy szál bovden, a vastagabb pedig kettő összecsavarva. Gyimesközéplokon egy ötödik húrt szerelnek a hegedűre amin nem játszanak. Ez egy zengőhúr, ami hangosabbá teszi a játékot, mert alaphangként rezonál a fogólap alatt.
A mezőségi háromhúros brácsa azért érdekes, mert a vonóshangszerekre oly jellemző ívelt lábat egyenesre vágják, így a három húr egy síkba kerül és lehetővé válik mindhárom egyidejű megszólaltatása. Ezen a hangszeren melódiát sosem játszunk, csak akkordkíséretet. Nem kell azonban emiatt lenézni ezt a hangszert, már csak azért sem, mert én is ilyenen játszom. Túl a poénon, mindig három hang szól együtt, tehát hármasfogásokat kell játszani a bundozatlan fogólapon. A vonóval százféle ritmusképletet kell más és más burkológörbével megszólaltatni. Legtöbbjük akkor jó ha megfelelően asszimetrikus. Nem kispályás hangszer. A vonókat a szegényebb helyen mindenki maga készíti. Fa és ló mindenhol volt. Sokáig a táncházban is ilyen vonókkal játszottunk. Aztán szép lassan kiment a divatból, mert jobb anyagokból keszülnek a gyári vonók.

Cimbalom
Asztalszerű ütős húros hangszer. Régebben a húrok zengését nem csillapították pedálok, ráadásul a verők végére sem tettek tompító anyagot. A hangok összezengtek. Sorok vagy más zenei egységek végén a játékos a kabátujjával vagy kézzel fogta le a húrok rezgését. Ekkor még lába sem volt a cimbalomnak. Ölbe vagy nyakba akasztva hordták. Többféle hangolás volt ismeretes. A Sunda József úr tökéletesítette a hangszert a mai formájára. Most a magyar cimbalom hangja 4 oktáv terjedelmű. Minden hanghoz 3 vagy 4 azonosra hangolt egymás mellett futó húr tartozik. A basszus hangok kromatikusan követik egymást. A prímhúrok látszólagos összevisszaságban sorakoznak, de a cimbalomjátékosok így tájékozódnak legjobban a hangszeren. A húrokat két oldalukon a zongoráéhoz hasonló pedállal tompíthatjuk vagy épp hagyhatjuk összezengeni. A verőkre cérnával kötött vatta került tovább finomítva a hangzást. Szerencse, hogy ügyesen le is szedhető a vatta onnan. Talán ez a hangszer rendelkezik a legnagyobb dinamikával. Egyesek a verőn lévő vatta alá nehezéket tesznek a dinamika felső határának kitolása végett. A kb. 120 húr több mint két tonna erővel húzza összefelé a hangszert. Ezért belül húrirányú merevítőcsöveket alkalmaznak. Egy koncertcimbalom kb 100 kilós. Érzékeny a hőmérséklet és a páratartalom változásaira mint majdnem minden hangszer. Legjobb cimbalmosunk Balogh Kálmán.

Klarinét
Billentyűs kis tölcsérben végződő fafúvós hangszer. A fúvókájába nád kerül, melynek vastagságától függően erősen vagy gyengébben szólhat a hangszer. Két változata létezik: az "Esz", azaz a rövidebb (két arasz), vagy a "B", azaz hosszabb (három arasz). Az alföldi tanyavilágban az esz klarinét volt az elterjedt. Tekerőlantkísérettel használták. A sok zavaró billentyűből egyszerűen ledobálták a fölöslegeseket. Hosszabb menetek közben a tölcséres végét felfelé fordítva a beletöltött bort a hangszeren keresztül itták ki gondosan ügyelve arra, hogy minden lyuk be legyen fogva. A B klarinétot inkább vonószenekarok mellett találjuk meg. Legkifinomultabb játékosai a cigányzenészek.

Tárogató
Hasonlít a klarinétra, de annál vastagabb és méltóságteljesebb hangja van. A közhiedelemmel ellentétben nem régi hangszer. Sokan a kuruc korra teszik kialakulását. A valóság az, hogy 1889-ben nyerte el mai formáját. A románok vitték tökélyre a vele való játékot. Legjobb hazai tárogatósunk Agócs Gergő a felvidékről.

8. Hangszeregyüttesek

A zenei fejlődés természetesen magával hozta több hangszeres közös játékát. Az igényesség és az anyagi lehetőségek szabnak határt a zenekar létszámának. Csárdákban vagy házi mulatságokon régen általános volt egyetlen dudást fogadni. Századunk elején már ritkaságszámba megy egy-egy dudás működése. Szerencse hogy a fonográfhengerek őriznek még ilyen felvételeket. Szerepüket a vonószenekar tambura? fúvós? attól függ, hol vette át. Mondják, hogy a magyar egyszólamú zenét kedvelő nép. Ez így is lehet, hiszen énekeinkben nem fedezhető fel a népi többszólamúság a környező szláv népek ilyen hagyományaival szemben. Nálunk az ilyesmire ha van is elvétve példa, azt bizonyítottan külső hatás okozta. A több hangszer megjelenését inkább a teljesebb hangzásra való törekvés indokolja. A Keleti-Kárpátok GYIMESKÖZÉPLOK nevő falujában a hegedű mellett egyetlen ritmushangszer az ütőgardon tevékenykedik. Irtam róla korábban. Négy darab "D"-re húzott húrját egy bottal üti a prímás felesége. Ez a felállás családi vállalkozás. A Nagyalföld déli részén a klarinét-tekerő páros az elterjedt. Ha kicsit tehetősebb a házigazda, két klarinétost fogad. Mindketten ugyanazt játszák, erősítve a dallamot. Az úgynevezett patkaporos bált a ház nagyobbik szobájában tartják. Az ajtót felteszik az ágy támláira, majd az arra állított székeken játszik a duó vagy trió. Ha erre sem volt pénz, megtette egyetlen citerás vagy furulyás is. Nagyúri helyeken cigányzenekart hívtak. Az ország más területein általános és elérhető dolog volt cigányokat fogadni. Az erdélyi szegényebb falvakban a hegedő-brácsa-bőgő trió az általános. Gazdagabb helyen hamarabb megjelent a cimbmos, a klarinétos és a másodhegedűs, aki később a terces hegedűs is lehetett.
Így értünk el a nagy létszámú cigányzenkaros felállásig. Mint írtam, ezek a városokban érték el zenei fejlődésük csúcsát. A legutóbbi 30 évben a külföldi igényeknek megfelelően kezdtek új módon harmonizálni is, de erről majd később.
Korunk hangszerei is felbukkannak a népi zenekarokban. Egy sztori, amit prímásom, Viktor mesélt: A nyolcvanas évek elején játszunk falun egy vegyes felállású lakodalmi zenekarral, amikor látok egy gumicsizmás tagbaszakadt parasztembert, aki nagyon figyeli a zenét és tekergeti a fejét. Na gondolom, ezzel még bajunk lehet. Csak lépik közelebb és mind hatalmasabban néz. Alig mertem lehúzni a táncot. Gondoltam most lesz ami nem volt. Odajött és mondta: Kérem mutassa meg a bőgőst! Egész végig azt kerestem de nem látom sehol. Meg akarom dícsérni mert nagyon jól húzza. Képzeljétek! Az az ember akkor látott először basszusgitárt. Igen. Megjelentek a dob, a szaxi, az orgona, a harmonika és velük a hangosítás, lassan kiszorítva a hagyományos hangszerek javát.
Érdekes, hogy a hegedűhöz ragaszkodik a nép, legalábbis Erdélyben. Azzal semmi baj, hogy új hangszerek is megszólalnak, csak játéktechnikájuk nem idomult kellőképpen a tánckíséret követelményeihez. A hangzással van a baj. Hogy jön egy pengetett basszusgitárhang a vonózott bőgőhang adta lehetőségekhez? A harmonikával pedig sosem lehet akkora dinamikát elérni, mint egy jól megtépett vonóindítással a háromhúros brácsán. A dinamikát nem lehet hangerővel pótolni. (a dinamika= maximális hangerő/minimális hangerő, nem?) Szerintem az összes modern zene ezért puhány. Hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg a modernebb hangszereken is olyan igényesen fognak tudni játszani, mint a hagyományosokon. Az a legrosszabb, hogy maga a közönség sem olyan igényes már mint régen. Megfogant az átok, miszerint "holnapra felforgatjuk az egész világot." Mi viszont holnapután is élni fogunk. A megoldás szerintem abban áll, hogy a magunk területén igényesek legyünk és lehetőleg másokat is ilyen értelemben befolyásoljunk.

9. Kölcsönhatások

A népzene változásait alapvetően két "erő harca" befolyásolja:

  1. A hagyományhoz való ragaszkodás. Mondhatjuk a kialakult közízléshez való ragaszkodásnak is. Ezt sokan egyszerűen maradiságnak aposztrofálják, holott épp ez tette lehetővé, hogy csak a valóban időtálló "szerzemények" maradhassanak fenn hosszú távon. Nehezen fogad el bármi változást, de ha igen, ahhoz hosszú ideig ragaszkodik. Összefügg az életkorral. Az idősebb emberek korábban nagyobb tiszteletnek örvendhettek tapasztalataik és a fiataloknál vastagabb bukszáik miatt. (Itt nem a 90 évesekre gondoltam.) Viktor, a prímásom gyakran emlegeti, hogy fiatal korában mindig azt hallotta az apjától, hogy figyelj csak az öregebbekre. Egy érdekes megközelítés: Bartók és Kodály levelezésében olvasható, hogy „Találtam egy csodálatos falut itt és itt. Még teljesen tiszta, érintetlen a néphagyomány. Szinte a teljes lakosság írástudatlan...”.
  2. Az új utak keresése és annak befogadása. Más szóval maga a fejlődés, az előrehaladás és az újdonság varázsának élvezete. Harcosai a nagyobb mobilitású fiatalok, a korlátokat nehezen tőrő tehetséges zenészek, korunkban pedig az információdömpinget szállító tömegkommunikáció. A lakosság keveredése (házasodás, elköltözés) is az új megismerését és befogadását eredményezi. A katonaságból hazatérők is hoztak magukkal néhány új dalt, más szokásokat és így tovább.

A gyorsuló idő következtében a "harc" egyre inkább az új hatások győzelme felé látszik eldőlni. Mindenki el tudja képzelni, milyen nagyságrendű pénzek gazdái érdekeltek a globalizáció oldalán. Úgy érzem, hogy az átlagember kultúrája függetlenedik a saját népének kultúrájától. Nem csinálja, csak fogyasztja. Lekapcsolják a villanyt és azzal annyi neki. Mint fogyasztót, látszólag a tökéletesnél is jobban kielégítik. Gondoljunk bele, hogy a világon naponta hány CD jelenik meg. Ennek a töredékét sem lehet megismerni, befogadni, megszeretni és ragaszkodni hozzá. Nem emberléptékű többé a felhozatal. A megjelenő új zenék igényességéről most ne essen szó. A "holnapra felforgatjuk az egész világot" szlogen élharcosai leghamarabb a helyi kis közösségekre súlytottak le könyörtelenül. Hamar megszüntek a dalárdák és egyéb a szubkultúrát hordozó csoportok. A nyugati világban ezt a munkát a pénz végezte el. Utóbbi időben nálunk is az tarol. Elnézést, hogy a népzenétől ily messze kanyarodtam, de szerintem mindez szorosan a témához tartozik. Nem lehet nélküle megérteni a népzene mai helyzetét. Mai életünkben egész más helyet foglal el a kultúra mint rég. Időbeosztásunk is más. Hiába szól valami mindig a háttérből, ahhoz valójában semmi közünk. Ebből a szempontból országunk különösen rossz helyzetben van. A világ szinte bármely pontján bekapcsolva a rádiót, az elhangzó műsorokból hamar rájöhetünk, hogy hol is vagyunk. Nálunk túl sok idő kell a beazonosításhoz.
Létezik-e egy erő, amely sziszifuszi módon munkálkodik azon, hogy megfossza az embert saját szűkebb kultúrájától, felhasználva és támogatva a hatalmas tömegben megjelenő jellegtelen zenéket? Netán épp fordítva: öntudatlanul a sok kacat zene "magától" tompítja kultúránkat és ezen keresztül identitásunkat? Nagy kérdés ez. 50 év múlva sokat olvashatunk majd erről.

10. Mai eredetiek

Hagyományos értelemben vett valódi népzenészek Az eredeti népzene mai napig fennmaradt a legelszigeteltebb falvakban, vagy olyan településeken ahol a lakosság igényessége továbbra is kenyeret ad zenészeiknek. A FONó "UTOLSó óRA" projectje épp ezekkel a muzsikusokkal készít a lehető legjobb körülmények között hangfelvételeket. Minden zenekart egy hétre vendégül látnak. Képzett népzenészek felügyelete alatt napi több órás hangfelvétel készül velük. Piálás kizárva, a munka a lényeg. Szerda esténként az épp aktuális zenekar játszik. Nagy érdeme a programnak, hogy ezeken az estéken bárki szóba elegyedhet a zenészekkel, valós képet nyerve így életükről. Dicséretes vállalkozás ez. Az első néhány zenekarról megjelent CD-k már a polcon vannak.

Városi táncházas népzenészek
A hatvanas években Nyugat-Európában jelentkezett az eredeti népzene iránti érdeklődés. Idehaza Sebő Ferenc és Halmos Béla voltak az úttörői ennek a mozgalomnak. Szerencsénk volt, mert népünk sokkal gazdagabb hagyományt őrzött meg a nyugaton még fellelhető dallamkincsnél. A táncházmozgalom jó időzítéssel kezdődött. Tapadt hozzá egy kis politika is, de alapvetően egyfajta szórakozási alternatívát nyújtott. Tehette komplexitása miatt, hisz a zene táncot kísért, amit szintén lehetett tanítani. Gyorsan szaporodtak a táncházak, egyre több néptáncos és népzenei tábor tette lehetővé a fiatalok hagyományokkal és egymással való ismerkedését. Legjobb zenészeink és táncosaink a műfaj tökéletes elsajátítására törekednek. Mindennapos foglalatosságaik közé tartozik a vidékre vagy épp Erdélybe utazgatás. Első kézből akarják az információkat és az élményeket. Jelen pillanatban a határok átjárhatósága miatt mindezt könnyen megtehetjük. Ez a kör zárt és belterjes. A táncházakba természetesen bárki elmehet, de nem ugrálhat pojácaként, mint valami diszkóban. Sok idő megtanulni helyesen táncolni, pláne zenélni. Mégis megéri, mert emberi módon akusztikus zenére mulathatunk és kultúránkat megismerve, megélve biztosabb lábakon állhatunk ezen a földön.

11. Feldolgozók

Első jelentősebb népzenei feldolgozóink Bartók Béla és Kodály Zoltán voltak. Gyüjtéseikből hatalmas anyagot rögzítettek fonográfhengerekre, elsősorban énekes, furulyás anyagokat. Valamiért azonban nem tulajdonítottak akkora jelentőséget a hangszeres zene előadásmódjának, mint későbbi követőik. Feldolgozásaikban nem sok figyelmet fordítottak az eredeti megszólaltatásra, elsősorban a gyönyörű dallamkincs klasszikus szintre emelésén fáradoztak. Sok értékes mesterművük így a magas kultúra részét képezi. A koncertlátogató kevesekhez jut így el valamicske a valóságos népzenéből. Kimarad a tánc, és a sokat emlegetett valóságos hangzás élvezete. A szerzők természetesen az egész népnek szerették volna visszasugározni magasabb fokon a gyüjtött anyagot. Kodály ezt már az iskolai oktatásban kezdte világszerte híres módszerével. A jóakarat nyilván megvolt bennük, de sokféle ok miatt a nagyközönség valójában nem vált koncertlátogatóvá.
A klasszikus zene újabb évtizedeiben megjelent az úgynevezett régizene kategória. Gyakran vesznek elő régi feljegyzéseket és abból próbálják rekonstruálni a múlt idő előadásmódját. Tiszteletre méltó próbálkozás, de ilyen produkciókat hallgatva sohasem alakult ki időutazási érzésem. Nagyon régi korok zenéjét visszaidézni ingoványos talaj. Természetesen semmilyen hangfelvétel nem maradt fenn. Képzeljük el kizárólag írásbeli lejegyzésekre hagyatkozva Presser Pici hangját utólag rekonstruálni, azzal énekeket előadni. A zenék erőtlenek, a hangszerek halkak. Korább taglalt tapasztalataimmal gyökeres ellentmondásban áll az egész műfaj. Hihetetlen, hogy régen ilyen lett volna a muzsika. Szerintem ők a komolyzenész idealizmusával tekintenek a régi világra.
A tematikus népzenét játszó mai csapatok nagyon különböző utakat követnek. Nem tartom őket népzenészeknek. Számomra ez az a kategória amit úgy írhatnék körül, hogy: Mi jutott Gipsz Jakab eszébe a népzenéről. Gipsz Jakab ettől még lehet jó mandolinos, jazzista vagy leginkább ügyes manager, de ez mind mind más. A produkciók számomra lehetnek érdekesek, jópofák, kellemesek, figyelemfelkeltők, de igazi élménnyel eddig még nem szolgáltak. Tarol a kóklerség és felszínesség a fantasztikus ideológiákat hazudó csillogó mondatok mögött.

12. Cigányzene

A falusi szolgáltató népzenészek leginkább a cigányok közül kerültek ki. A zenei hagyományt apáról fiúra örökítették. A hatalmas repertoár mellett az előadói stílust, az együttmuzsikálás szabályait és a vendéggel való viselkedést is a családban írásbeliség használata nélkül tanulták meg. Ilyen dinasztiákban természetes az, ha a gyermek több hangszeren is játszik. ők két teljesen különálló kultúra hordozói. Egyrészt a cigány, másrészt a befogadó nemzet, azaz a magyarság dallamkincsét is anyanyelvi szinten játszák. A városiasodás következtében különböző tájakról különböző kultúrával érkezett lakosság keveredett egymással. A nagyobb mobilitás miatt a divatok is gyorsabban terjedtek, mint faluhelyen. A zenészek egy része a városokba költözve az új igények szerint kezdett játszani. Hamarosan képzettebbek lettek, több stílust, újabb harmóniákat és nem utolsó sorban rengeteg új melódiát ismertek meg, néhány generációval később pedig már lenézték korábbi önnmagukat. A falusi zenészek pedig csodálták a leghíresebb fővárosi prímásokat, akik kétségtelenül nagy művészek voltak. Baráti körök, társaságok cigánymuzsika mellett teljesedtek ki, mélyültek el.

Írt erről az itt járt Pietro Mascagni (1863-1945) is: „... a magyar szinte megáll az étkezésben, leteszi a kést, villát és észrevétlenül átengedi magát a zene hatásának. Az első hegedő különös, átható hangsullyal énekel, a másodhegedő, a viola, a brácsa és a bőgő szeszélyesen, fantasztikusan kísérik, a klarinét sivító kedves ellentéttel trillázik, a cimbalom átfutja a különböző hangnemek skáláit, szédületes gyorsassággal halad föl és le, természetes merész összhangba egyesítvén ezt a jellegzetes polifóniát, ...Most a banda egy szomorú hallgató nótába kezd... A közönség nem eszik többé. Mintha félig lehunyt szemmel szundikálnának...”
Claude Debussy (1862-1918) gondolatai: „..Mintha egy szép pillangót látnék üveg alatt! Szárnyai még csillognak, de már nem libegnek, gazdag szinpompája elfakult. Úgy látom, önök magyarok, ezt a zenét nem tudják a maga értéke szerint méltányolni. Önöknek ez már az életük egy része! Annyira ismerős, hogy nem tulajdonítják neki azt a mélységes művészi jelentősséget, ami teljes mértékben megilleti! Egyébként nézzük, mi lett ezekből a dolgokból Liszt tolmácsolásában. Akármilyen zseniális, a magyar zenét járomba fogja. Megfosztja szabad lendületétől és érzelmi távlatától. Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong. szinte egyidőben. Nézetem szerint ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kellene, amennyire csak lehet a „hivatásosok” kontársága ellen. Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeiket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben fülükbe huzatnak! Ez a zene igazán van olyan szép, mint az önök régi hímzései és csipkéi... Miért nem becsülik meg, miért nem szeretik ugyanúgy? ...” Ilyen sorok után nehéz saját szavakat írni. Sajnos muszáj. Az új műfajok megjelenésével háttérbe szorul a cigányzene, lassan elveszíti hallgatói táborát. Itt maradtak a muzsikusok és sajnos nincs szükség a tudásukra. ők is egyre inkább a pillanatnyi bevételre öszpontosítva elszemtelenedtek, az utóbbi időben visszatetszést keltve a jóérzéső vendégben. Régen elképzelhetetlen volt, hogy a prímás menjen az asztalhoz. Csak akkor mehetett ha hívták. Maga a muzsika is sokat romlott. Nemrég vettem fel egy ilyen zenekart akik büszkén kérdezték a végén, hogy "ugye nem volt romós. He? " Hát nem volt az. No azért vannak remek zenekarok. Legjobb prímás Boros Lajos. A Margitkertben játszik esténként. Érdemes meghallgatni amíg még lehet. Margit utca 15. Asztalfoglalás: 326-0860

13. Az üzenet

Az utóbbi években táncházi zenészeink szakmailag óriási fejlődésen mentek keresztül. Sokat segítettek ebben az intézményesen és spontán keletkező iskolák, táborok, tanfolyamok. Létezik sok jó zenekar, Erőteljesen megnőtt a zenei kínálat, mégis az egyre nagyobb rendezvényeken nehezebben találunk önmagunkra a nagy ricsaj, lótás-futás miatt. Gyakran érzem, hogy nem a lényeg a fontos. Mi a lényeg tehát? A lényeg nekem, mint zenésznek az, hogy a zene ÜZENETE eljusson az én kis közönségemhez. Ezt egyáltalán nem könnyű megvalósítani. Ott kezdem, hogy nem mindig van üzenet. Gyakran beesünk egy produkcióba, amihez semmi közünk, vagy az elképzelésünket nem tudtuk megvalósítani, mégis muszáj valamit csinálni, vagy épp csak a pénzért játszunk x percet. A másik leggyakoribb eset, hogy üzenet lenne, a produkció is jó, de nem juthat el a közönséghez, mert nem teszik lehetővé a körülmények, jelesen a szervezési hibák, a zenekar és a közönség közé tett hang és fénytechnika, végül a drágalátos közönség érdektelensége is gyakori. Ezeket figyelembe véve az elmúlt majdnem húsz évben koncerten játszó táncházi zenészként bizony nem tudtam sokszor eljuttatni az ÜZENETET. A legtöbb zenekar mindenáron koncertezni akar. Ez a tömegtermelés lehetetlenné teszi a valódi zenész - hallgató viszony kialakulását. Az ember pofájába irányított baromi erős reflektorok, a túlhajtott, rosszul beállított hangtechnika is megteszi a magáét. Nem csoda, ha csak a műsor végén jelentkező kedves pénztároslánnyal válthatunk néhány személyes szót. A tömegkommunikációban való megjelenésről és ezúton való érvényesülésről megvan a véleményem. Ott megint egész más lényeg a fontos. Más a helyzet, ha utcazenészként nyilatkozom meg. A pozitiv visszajelzések gyakoriak, őszinték, a zenekar közvetlen közelében bonyolódnak szemtől-szembe, és jól is mérhetőek. Élvezetes a spontán kialakuló közönséggyűrűben játszani. Láttunk sírni 56-os magyarokat, valamelyik régi nótára, könnyeit törölgető román nénit a Pacsirtára. Ám ez még mindig nem a legjobb zenei közeg, mert az emberek sietnek, a helyszín is hervasztó néha. Legjobb az asztalba. Esküvőn, bálban, vagy magyar heteken fordul elő, hogy asztali muzsikát kell szolgáltatni. Tudom én, hogy itt nem az évszázadok óta csiszolódott népzenét igénylik, de ha jól játszunk, együtt repülhetünk. Érdekünk, hogy kultúránkat bemutassuk a maga sokszinűségével szűkebb és tágabb környezetünknek. őrizzük meg zenénket élő formájában úgy, hogy minél többen megismerhessék és élhessenek vele. Így tehetjük szinesebbé és érdekesebbé az emberiség kultúrkincsét, a nagy egészet IS (másodsorban). "Mi végre vagyunk ezen a világon ? Hogy valahol otthon érezzük benne magunkat."

Itt a vége gondolj véle.

Budapest 1998.12.12

Üdvözlettel,       Bartha Ágoston
Tel-sms: +36 20 9 392 397
Email: agoston@musicart.hu
URL: www.musicart.hu/agoston
SKYPE nevem: barthaagoston